KERESD A NŐT / Lélekhangok


A hol volt, hol nem volt férfi

  • 2024. június 19.

Nem, nem a szőke hercegről akarok írni, bár tény, hogy ez a karakter kiválthatja a meseszerűség érzését, a nagy érzelmeket és a szép fantáziákat egyaránt. Csakhogy a valóság egészen más. A valóság egy bizonytalan, mélyen kötődni és elköteleződni nem tudó férfi.

olvass tovább

A fájdalom ambivalenciája

Zaklatottság, félelem, düh – csupán három kiragadott szó megannyi érzés közül, amiket akkor tapasztalhatunk magunkon, ha hatalmába kerít minket a fájdalom. Ugyanakkor ez a testünknek és lelkünknek egyaránt mostoha érzés hasznos is tud lenni nekünk, függetlenül attól, hogy ki vagy mi okozta.

olvass tovább

Miért boldogabbak az érzelmes emberek?

Nehezen fejezzük ki az érzelmeinket. Azt hisszük a lelkünket kell kifordítani, ami aztán visszafordítva már soha nem lesz ugyanaz. Azt gondoljuk, olyan, mint amikor a negatív fényt kap, örökre sérül, és a fénykép soha elő nem hívható, semmi nem őrzi majd emlékeinket. Érzelmeinkről beszélni néha nehezebb, mint bármilyen vizsga, igazi megmérettetés. Pedig az érzelmek feltárása nem egyenlő azzal, hogy valaki lábai elé fekszel, védtelenül, fegyvertelenül, és hagyod, hogy diadalittasan a mellkasodra tegye a lábát.

olvass tovább

Elválaszthatatlan

Elválaszthatatlan. – Talán klisésen hangzik ez a szó, hiszen elvileg olyan nincs, hogy elválaszthatatlan. Mindig azt mondjuk, hogy egyszer úgy is mindennek vége, legyen szó pár vagy pedig baráti kapcsolatról.

olvass tovább

A hiányod és én

Figyelj rám, mert hozzád beszélek.. Csak azt kérem, hogy hallgass meg. Miért nem figyelsz? Én mindig megteszem. Észre sem veszed, ugye? Nem látod, hogy miattad teszek mindent? Néha úgy érzem, hogy még a levegőt is miattad szívom be mélyen a tüdőmbe, és minden egyes gondolatom mozgatórugója Te vagy.

olvass tovább

Ha valakit szeretsz, nem ragaszkodsz ideálokhoz

Sokszor vitatott téma, hogy ki hogy képzeli el az álom pasit, a nagy Ő-t, milyen a férfiideálja. Ilyenkor persze megkezdődik a külső- és belső tulajdonságokat egyaránt tartalmazó felsorolás: legyen jó a humora, legyen kedves, figyelmes, őszinte és intelligens. Külsejét tekintve legyen magas, sportos testalkatú és sokszor még egy ideális szem és hajszín is párosul ehhez.

olvass tovább

Hogyan találhatod meg azt a társat, aki értékel?

Mindannyian ugyan azt szeretnénk egy kapcsolatban, kölcsönös érzelmeket, megbecsülést, tiszteletet, bizalmat, nyitottságot, növekedést. Mind arra vágyunk, hogy egy kapcsolatban önmagunk lehessünk és hogy a szeretett társ, elfogadjon minket, lássa az értékeinket, ahogyan mi is látjuk a másik értékeit.

olvass tovább

A játszmák megölik a szerelmet

A párkapcsolati játszmák tekintetében nem beszélhetünk szerelemről, vagy intimitásról. A játszmáknak nincs köze a szeretethez, mert abban a pillanatban, amikor belebújunk a szerepeinkbe, és elkezdjük a lassan ölő, kapcsolatgyilkos kis párbeszédeinket, egy grammnyi szeretetet nem érzünk a másik iránt.

olvass tovább

A nő és a szerelemvágy

Találni egy férfit, aki úgy szereti a nőt, ahogy van. Aki képes a külcsín mögé nézni és a belső értékeit látni. Ezért a nő szíve nyitott az újra, az új szerelemre. Szeretne egy boldog párkapcsolatban élni egy olyan férfi mellett, akinek a közelsége egy pillanat alatt életre hívja a szenvedélyt. És a szerelemvágyat. Mert igenis hisz benne, hogy megtalálja az Igazit.

olvass tovább