Boldog leszek, magamnak
Igen, ez a feladat. Boldognak lenni minden élethelyzetben, akkor is, ha az elsőre, másodszorra, és harmadszorra is úgy tűnik, lehetetlen.
olvass továbbIgen, ez a feladat. Boldognak lenni minden élethelyzetben, akkor is, ha az elsőre, másodszorra, és harmadszorra is úgy tűnik, lehetetlen.
olvass továbbMinap megkérdeztem tőled, hogy: Mi az álmod? Percekig hallgattál és éreztem, ahogy felszabadulnak benned az elrejtett képek. Láttam tengert, a hullámokat, éreztem, ahogy fúj a szél és a tornácon ülünk pokrócba csavarva. Nézzük, ahogy a Nap a lábait belelógatja a habokba. Aztán leírtad. A tenger volt az. Majd újabb igazi csend után ezt mondtad: Ezt még soha senki nem kérdezte meg tőlem.
olvass továbbMi van akkor, ha nem lesz jobb? Hiszen annyi mindenben jó, annyi mindenért hálás lehetek. Szeretem úgy, ahogy van, és elfogadom a hibáit. Lehet, hogy nem tökéletes, de merem állítani, hogy az élet majdnem minden területén találkozni tud velem. Ezért jogosan teszem fel a kérdésem, hogy kellhet-e ennél több nekem?
olvass továbbTudsz-e csukott szemmel a világban igazán körülnézni? Látni azt, amit tényleg látnod kell? Ki kell nyitnod a szemeidet, és megtisztítani a tekinteted. Ez pedig teljen annyi időbe, amennyibe kell, amennyi időre csak szükséged van. Mert tudod, mindig azt fogod hinni, hogy már tökéletesen látsz – aztán mindig rá fogsz eszmélni, hogy volt még hova tovább. És mindig, mindig lesz hova tovább.
olvass továbbTudod, bosszant ez az egész, mert már szinte tűrhetetlen bennem a feszültség. Tudom, hogy a szerelem az egyik legnagyobb horderejű dolog, hogy annyi mindenről, s nem csak és kizárólag egy másik ember iránt érzett érzelmekről szól - sokkal, és nyomós okkal szól többről!
olvass továbbAz élet mesterévé válni azt jelenti, hogy képesek vagyunk felülemelkedni a ránk gyakorolt hatások befolyása alól. Ezek a hatások nagyon sokrétűek és igen nagy figyelem és fegyelem kell hozzá, hogy ne befolyásolják az életünket és az érzelmeinket.
olvass továbbSokan képtelenek vagyunk letenni egy-egy fejezetet életünk könyvében. Folyamatosan vissza-visszalapozgatunk, és ugyanazon rituálék szerint kívánjuk élni az életünket. Amint a változás szele megérinti a terünket, azonnal hanyatt-homok fedezékbe vágjuk magunkat. Mi ezek vagyunk.
olvass továbbAzon a napon, amikor megismertelek Téged, vagyis aznap, amikor személyesen végre láthattalak is, éreztem, hogy a lelkem körül dörömbölni kezd valami. Majd a testemet átjárta a melegség, a boldogság pedig táncot járt a szívem körül, hogy újra beköltözhessen oda.
olvass továbbMindenki ismer egy olyan embert, aki mindig rohan, de mégis mindenhová késve érkezik. Lehetőleg az utolsó utáni pillanatban jár a határidőkkel és kikezdi mindenki jóindulatát, majd a türelmét is, mert folyamatos szabadkozásban próbálja körbeérni magát, de sosem jut tovább?
olvass továbbA barátság mindent felülír. A barátság szent és sérthetetlen. Nekem igen, de Neked nem volt az, mert az, akire azt hittem mellettem áll jóban-rosszban, az nem volt más csak egy érdekbarát. Mostanra már tudom milyen is vagy valójában. Te, aki jött, látott és elvette, amire szüksége volt.
olvass továbbAz Alice Csodaországban-ból megtanulhattuk, hogy bizony néha csak egy pillanat az egész. Egy meggondolatlan ígéret, egy szó csupán, mellyel megfogalmazzuk a megfogalmazhatatlant, mert olyan, hogy örökké nem létezik.
olvass továbbMára teljesen szokványos, hogy tényleges fizikai találkozás nélkül is elindul két ember között a beszélgetés és ismerkedés, hisz ott vannak erre a kitűnő internetes portálok, ha más nem, társkereső oldalak. Jobbra, és balra húzogatjuk egymást, vagy az általunk megadott hatalmas adathalmaz alapján sorsolnak össze minket, és ezt majdnem ugyanúgy éljük meg, mintha sorsszerűen egymásba ütköztünk volna kint a természetben vagy az utcán.
olvass továbbA szerelem egy olyan élmény, amely segít nekünk a szépség állapotának megteremtéséhez az életünkben. Segíthet nekünk olyan érzelmek előidézésében, amelyeket még soha nem éreztünk. Képes felemelni a magasságokig, amiről korábban soha nem hittük, hogy elérhetnénk. A szerelemtől képesek vagyunk mennyei extázisba kerülni.
olvass továbbBevallom őszintén én nagyon nem szeretem ezt a szót, de ez csak az én érdekes nézőpontom és nem kötelező velem egyetérteni. Én sosem mondtam ki magamra, mert bennem olyan érzést kelt, hogy valakinek valamit ki kell állnia, kiállni pedig a nehézségeket kell – és mindezt egyedül….
olvass továbbSokan vélekednek úgy, hogy fura vagyok és kissé megközelíthetetlen. Hiába cáfolnám, ez pontosan így van. Az üvegbunkerem nem határ, sokkal inkább egy eszköz, egy lencse, hogy másképp lássam a dolgokat.
olvass továbbTudni akarom hogy, iszod a kávédat, hogy mit szeretsz a reggelben és mitől félsz éjszakánként. Szeretném ha elmesélnéd mi a legjobb emléked a gyermekkorodból, hogy milyen volt az első szerelmed. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz a világ dolgairól, hogy mit csinálnál másként a többiek helyett. Az is érdekel még, hogy minek látod magadat. Minden!
olvass továbbÉletünk során folyamatosan harcolunk saját magunkkal. Mikor mi a helyes? Mikor mit tegyünk? Ha megtettünk valamit, amire úgy gondoltuk, hogy működni fog, akkor jól csináltuk? Ha kimertünk állni magunkért, helyesen tettük? Folyamatos kérdések, és válaszok. A legnagyobb gondot viszont az okozza, amikor a szív, és az ész harcol…
olvass továbbAzt gondolom, hogy nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy igenis lehet barátságot, szerelmet, lelket és testet venni. Ez a legnagyobb hibája ennek a csúnyán átalakult pénzorientált világnak.
olvass továbbNapról napra egyre nehezebb normális, stabil alapokkal rendelkező párkapcsolatot kialakítani. Hallom a barátaimtól és tapasztalom is, ahogyan egyre, csak egyre silányabb minőségű emberi kapcsolatok jönnek létre, mi pedig szorgalmasan panaszkodunk, hogy sehol a boldogság, sehol az igazi érzés.
olvass továbbMindannyian tele vagyunk ideálképekkel. Hogy ez miért van így, arra találhatunk pszichológiai, spirituális magyarázatokat, de most ezekbe nem mennék bele - mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az ideáljaink ott vannak a fejünkben és valamit kezdenünk kell velük. Talán sehol sincs annyi elvárásunk, mint a párkapcsolatok területén.
olvass tovább