Kövess minket Facebookon.
Szabó Rebeka
Hazudhatnám azt, hogy időszakos csupán ez az érzelmi hullámvasút. Hazudhatnám azt is, hogy még mindig erősen hiszem: Lesz jobb.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Néha azt érzem, hogy fáradhatatlanul csatangolok az utamon, szünet nélkül, és nem találok semmit sem, ami kapaszkodót jelentene, egy kis pihenőt a szélviharban. Időnként még az is nehezemre esik, hogy saját magamnak valljam be az érzéseimet. A manír nélküli, felszínt is felhasító érzéseket. Pedig lenne mit mondanom. Lenne mit mesélnem. A nagyvilágba kiáltanám, hogy úgy érzem nem bírom a súlyos terhet, ami a vállamra nehezedik.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Ha megértenénk, hogy a trauma magában foglalja az érzelmi sérüléseket is, akkor több ember léphetne a gyógyulás tényleges útjára. Lelki, és testi értelemben is.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A szerelem sokak számára soha el nem múló misztérium. Egy olyan sáv az életünkben, ami bár időnként fájdalmat okoz, mégis teljessé teszi a létezésünket. Azt is mondhatnánk, hogy egyúttal egy nagy tanító mester is, hiszen szárnyaink bontogatásától kezdve, a valós repülésen át, egészen a bőrünket felhasító landolásig sorozatos leckéket ad fel. És ezeket a leckéket, melyek között vannak nagyszerűek, és kevésbé kellemesek is, visszük magunkkal a hosszú útra.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Papírra vetődtem, egyszerű, ki nem forrott pálcika emberként. Semmilyen árnyékolástechnika, vagy erős, pompázó szín. Csak az alap vonalak.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Bár sokszor hangoztatom, milyen veszélyes, amikor valami folyton visszahúz minket, de beismerem, félek. Leginkább akkor, amikor a lelkem legmélyén megbúvó dolgokkal nézek szembe.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A gaslighting, más szóval “gázláng-effektus” eredete Patrick Hamilton-tól származik, aki erről a jelenségről írt drámát “Gázláng” címmel. A későbbiekben filmadaptáció is készült belőle.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Elég gyakran találkozunk olyan megjegyzésekkel, mint pl.: “Ez álomvilágban él.”, vagy “Ez biztos nem komplett.” Pusztán azért, mert valaki hisz és remél. Sőt, a többség szemében kifejezetten ciki, ha valaki egy kicsit is elrugaszkodik a föld felszínétől.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Hogy az emberiség miért is jutott pontosan abba a fojtogató élethelyzetbe, hogy állandóan felemészti a szorongás, a pánik, és minden “jó”, ami ehhez csak társulhat? Sok okfejtés született már ennek kapcsán. A nagy hajtástól kezdve, a túl szigorú követelményrendszeren át, számos tényezőt említhetünk.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Még nem vagyok kész. És te? A szomszéd néni, aki a botjára támaszkodva botorkál? Az unokatesód vállalkozó haverja? Tudod, aki esténként mindig sörözgetve osztja az észt.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nevetséges lenne tagadni, hogy nincsenek piszkos ügyeink. Vagy csak egyszerűen részeink, darabkáink, melyek nem kristálytiszták.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A bácsi a piacon, az öreg néni a közértben, a vonaton a kalauz, és igazából, bárki, akivel találkozunk egy nap során, teszi a kis dolgát. Hogy éppen, melyikőjük milyen lelki procedúra kellős közepén tanyázik, nem tudhatjuk. De ami még fontosabb, és amiről csak halvány körvonalakat sejthetünk, az a valódi énjük. Nem az, ami már a saját, általános formájában is mesterséges, hanem a tényleges, életszagú emberi mivoltjuk.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Régóta visszatérő őrlődést kelt bennem, valami, ami igazából az én részem teljes mértékben. Valami, amivel mindenki rendelkezik, csak máshogy, más formában.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A napokban futottam bele egy rendkívül aktuális problémát boncolgató posztba az Instagramon. Joggal állíthatom, hogy az emberek többsége érti, milyen is ez a jelenség. Szinte fojtogató érzést kelt bennünk a tudat, miszerint a boldogsághoz és sikerhez kapcsolódó elvárások, mércék mind szigorúan internalizáltak. Úgy érezzük vannak dolgok, amiket el KELL érnünk. A probléma gyökere valahol itt rejlik.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A napok csak jönnek és mennek, eközben sokszor érezzük úgy, hogy a monotonitás felemészt minket. Pedig a kérdés folyton-folyvást ott zakatol a fejünkben: Mikor lépünk már végre? Mikor szakadunk már ki a komfortzónánkból? Bátorság kell hozzá, ez nem vitás, de a bátorság mellett más is munkálkodik bennünk. A vágy, hogy ezúttal valami mást szeretnénk kapni az élettől. Ezáltal pedig mi is adunk vissza valami különlegeset, hiszen folyamatosan fejlődünk, egyre inkább nyitottabbá válunk a világ minden új kincsére.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A bántó, irreleváns és személyeskedő kommentek jelensége mindig is szerves része volt a közösségi oldalaknak, amióta csak létrejöttek. Az évek során ki jól, ki kevésbé jól kezelte ezeket a virtuális pofonokat. Szomorú, de van, akinek az életébe is került egy a lehető legrosszabbkor időzített, fájdalmas hozzászólás.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A pandémia közepette az ember akarva-akaratlanul is elgondolkodik fontos dolgokon. Sok mindent kell megemésztenünk, szó szerint. Horrorisztikusabbnál horrorisztikusabb események, erőszak, aggodalom, és ami a legszomorúbb, alapvető problémák vesznek körül minket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nem leredukált, halvány gőz van a bensőmben. Az én lángom csak lobog, kiolthatatlan, de nem perzsel szándékosan, nem okoz pusztán kedvtelésből égési sérüléseket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Finom, adrenalin löketet adó esszencia vagyok, sokak kávéját ízesítettem, és tüntettem el a keserű érzetet. Egy kis darab a mindennapokban, amire mégis szükség van, mert nélküle az a bizonyos kávé csak egy sima kávé. Persze van, akinek a sima kávé a legnagyszerűbb, nemdebár?
olvass tovább
Szabó Rebeka
A mai nap más, mint a többi. Elhúzom a függönyt és érzem, hogy a fény most nem vakító csóvaként áramlik be a szobába. Kinyitom az ablakot, a hideg pedig jégrózsát lehel az arcomra, olyan jól esik, hogy most nem fájdalmasan csípi a bőröm, felfrissíti minden porcikámat.
olvass tovább
