KERESD A NŐT / Lélekhangok


Még mindig a múltba vágyik vissza

  • 2021. augusztus 18.

Vannak szerelmek, amik nem tűrik a múltidézést. Talán joggal, sőt igazából, ha érzelmileg elköteleződünk a másik iránt, akkor azon túl, hogy feltárjuk a régi tapasztalatokat és a múltcsomagot, mégsem húzzuk-vonjuk új kapcsolatunkba a múltunk sleppjét.

olvass tovább

Amit az egyedüllét tanított nekem

Valójában most először vagyok igazán egyedül. A napokban döbbentem rá arra, hogy az elmúlt jó néhány évben szinte mindig volt valaki mellettem valamilyen formában. Nem mindig tényleges párkapcsolatot értek ez alatt. Sokszor csak amolyan együtt is, meg nem is kapcsolatok voltak ezek.

olvass tovább

Elengedtelek

Tudtam, hogy eljön a nap. Sóváran és bizakodva vártam a pillanatot, amikor már nem érdekelsz. Amikor már nem cirkulálsz a gondolataimban, nem ül az emléked a mellkasomra, és nem szorítod össze a szívem. Mindent elvettél tőlem, egészen csontig lecsupaszítottál, miattad kapkodtam levegőért éjjelente, és te raboltad el a díszeimet, a színeimet egy időre, miattad lettem rémült tekintetű, örökké gyanakvó, szürke szorongó, önbecsülést vesztett, sérült túlélő.

olvass tovább

Megválaszolatlan

Sokan hiszik azt, hogy dönteni könnyű. Egészen addig, míg ők kerülnek választás elé. Amikor önmagunkat kell megoldanunk, ha a döntés a mi vállunkat terheli, a dolgok megváltoznak.

olvass tovább

Segítség, nárcisztikus férfit szeretek!

Sohasem értettem azokat a cikkeket, amik azt tanácsolják, hogy amennyiben a másikban valami rendelleneset érzünk, még időben menekülnünk kell. Nem gondolom, hogy a mai világban létezik mentális problémáktól mentes ember, és azt még kevésbé, hogy két selejtes nem alkothat tökéletes egészet.

olvass tovább

Az önbizalom erősít

Ki érzi úgy, hogy nincs elég? És mitől lesz? Ugorjunk fejest ebbe a témába, merüljünk le egész mélyre! Elmondom az emberi erő legnagyobb titkát, ami nem más, mint a tudattalan, elfojtott, sötétben lévő Árnyékerők, öntudatlan mechanizmusok tudatossá tétele.

olvass tovább