Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





Stílusiskola: így lehetsz csinos, ha télen a hegyekbe utazol

Két ünnep között, sőt az új év elején is rengetegen indulnak síelni, illetve telelni a hegyekbe, és olyan településekre, ahol egy kicsit legeltethetjük a szemünket a havas táj látványán, amelyre idén karácsonykor sajnos nem volt lehetőségünk. Az utazások alkalmával a hideg téli időben azonban nem csupán arra kell törekednünk, hogy minél jobban, rétegesebben felöltözzünk, hanem arra is, hogy mindeközben stílusosak és csinosak is legyünk. Éppen ehhez hoztunk most ötleteket!

olvass tovább

Stílusiskola: így lehetsz csinos karácsonykor is

Karácsonyi dallamok, tökéletes menüsor, szépen becsomagolt ajándékok, ízlésesen feldíszített karácsonyfa.... mi hiányozhat még? Természetesen egy stílusos, alkalomnak megfelelő outfit. Most azért gyűjtöttünk össze ötleteket, hogy az év egyik legszebb ünnepén is tündöklően stílusos lehess. Boldog karácsonyt!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj kényelmes mégis csinos darabokat otthon

Karácsonykor és a két ünnep között a vendégségeken kívül a legtöbb időt az otthonunkban töltjük, így végre lehetőségünk van kicsit kikapcsolódni, a családdal és barátainkkal beszélgetni, filmeket nézni, vagy éppen társasjátékozni. Persze ez nem jelenti azt, hogy elő kellene vennünk a legelnyűttebb holmijainkat, hiszen otthon is lehetünk stílusosak úgy, hogy közben kifejezetten kényelmes ruhadarabokat viselünk.

olvass tovább

Top10: smink ötletek karácsonyra, piros rúzzsal a főszerepben

A piros szín jut eszünkbe elsőként a karácsony kapcsán, így mi úgy gondoljuk, hogy érdemes az ünnepi sminkek elkészítése során is erre fektetni a hangsúlyt. Olyan sminkeket rendeztünk most galériába, amelyeknek az egyik leglényegesebb eleme a piros vagy vörös rúzs, éppen ezért reméljük, hogy kellő inspirációt adnak majd a karácsonyi sminkek elkészítéséhez!

olvass tovább

Top10: frizura ötletek karácsonyra

Az ünnepek során megszámlálhatatlanul sok vendégségbe, partyra és összejövetelre megyünk, mely során szeretnénk tökéletesen kinézni akkor is, amikor “csak” a családunkkal vagy barátainkkal találkozunk. Most ahhoz gyűjtöttünk össze ötleteket, hogy hogyan varázsoljunk tökéletes frizurát az ünnepi megjelenésünkhöz!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj télen kéket

Télen nem szabad megfeledkeznünk a színekről, hiszen nem csak az összeállításainkat, de a hangulatunkat is feldobhatjuk velük a szürke, borongós téli napokon. Ezúttal olyan outfiteket gyűjtöttünk össze, melyeket kékkel fűszereztek meg, és mi bármikor szívesen viselnénk!

olvass tovább

12 inspiráló film, ami erőt ad az újrakezdéshez

Lehet szó szerelmi csalódásról, egy szerettünk elvesztéséről, munkahely váltásról vagy költözésről, az újrakezdés sosem egyszerű. Azonban ahogy ezek a filmek is bizonyítják, a legreménytelenebb helyzetekben, és a legnehezebb időkben is törekednünk kell arra, hogy a történtekből kihozzuk a maximumot. Így nem csak a boldogságra, hanem saját magunkra is ismét rátalálhatunk, és talán még mások segítségére is lehetünk. Íme 12 film, ami erőt és motivációt ad az újrakezdéshez!

olvass tovább