Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





Top10: csodás rose gold színű manikűr ötletek

A rose gold szín már évek óta töretlen sikernek örvend, és idén tavasszal sem kell búcsút mondanunk neki. Ezúttal csodás rózsaarany színű manikűr ötleteket gyűjtöttünk össze, hiszen ez a különleges szín igazán kifinomult, így klasszikus eleganciát kölcsönöz viselőjének. Íme a legszebbek!

olvass tovább

Stílusiskola: hűvösebb tavaszi napokon viselj ballonkabátot

Végre valahára beszélhetünk arról, hogy mit érdemes tavasszal viselnünk ahhoz, hogy stílusosak és csinosak legyünk, ráadásul ne is fázzunk. A ballonkabát az egyik legjobb barátunk lehet ebben az időszakban, hiszen elegánsabb és sportosabb összeállításokhoz egyaránt illik, és egyszerűen nem lehet hibázni vele. Mutatjuk a kedvenc összeállításainkat!

olvass tovább

15 film, amely megmutatja, hogy mennyire bonyolult dolog a felnőtté válás

Bár minél idősebbé válunk, annál inkább hajlamosak vagyunk elfelejteni, de felnőtté válni kifejezetten nehéz és problémás dolog. A világ legapróbb mozzanatait is úgy éljük meg, mintha az életünk múlna rajta, és legyünk őszinték, lehet, hogy ez valóban így is van. Annyi kétség merül fel bennünk a világot, a körülöttünk élő embereket, sőt, saját magunkat illetően, hogy képtelenség lenne mindezt problémák nélkül végigcsinálni. Ezúttal 15 olyan filmet gyűjtöttünk össze, amelyek tökéletes képet festenek arról, milyen nehézségekkel jár kisgyermekből tinédzserré, majd felnőtté válni.

olvass tovább

Stílusiskola: szettek, amelyek miatt alig várjuk, hogy végre nyár legyen

Már azok is kezdik megelégelni a telet, a hideget és a sok csapadékot, akik alapvetően odavannak az évszakért, mi viszont már tényleg semmi másra sem tudunk gondolni, csak a nyárra. Bár egyelőre csak álmodozunk róla, azért megengedtük magunknak azt a luxust, hogy a legjobb nyári outfiteket válogattuk össze, melyek miatt csak még inkább várjuk, hogy megérkezzen a legmelegebb évszak.

olvass tovább

10 fantasztikus brunch fogás vasárnapra

A brunch, tulajdonképpen egy késői reggeli, ami már-már ebédként is felfogható, egyrészt azért, mert ebédidőben történik, másrészt pedig mert hasonlóan bőséges. Ezen feltételek mellett egészen kézenfekvőnek tűnik, ha vasárnapra időzítjük, egyrészt, mert akkor lesz időnk szombaton előkészülni, másrészt pedig ez a hétnek az a napja, amikor mindent -így az étkezést is- egy kicsit kényelmesebben csinálhatunk. A lista tartalmazza a legínycsiklandóbb és egyben legnépszerűbb brunch fogásokat, így ha ezek közül készítjük el valamelyiket, akkor egészen biztosan sikert fogunk aratni.

olvass tovább