Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





30 romantikus vígjáték őszi estékre

Bár egyelőre még élvezhetjük az indiánnyarat, azonban ez már nem tart sokáig, ráadásul az esték már most is hűvösebbek, így könnyen elképzelhető, hogy nincs mindig kedvünk kimozdulni. Ha az otthoni programhoz társaságunk is van, akkor mindig jó ötlet lehet egy film egy bögre forró teával, ezért most a legjobb romantikus vígjátékok listáját állítottuk össze, hogy minél egyszerűbb legyen a választás!

olvass tovább

10 lehetetlen gondolat, ami a PMS alatt megfordult a fejemben (és valószínűleg a tiédben is)

Őszintén imádom, hogy nő vagyok, minden előnyével, és hátrányával együtt, és azt kell, hogy mondjam, hogy a PMS (premenstruációs tünetegyüttes) inkább az utóbbiakhoz tartozik. Biztos vagyok benne, hogy minden nőtársam életét nehezítették már meg a hormonjaink által vezérelt hangulatingadozások és utólag lehetetlennek tűnő gondolatok, a szerencsésekét ritkábban, a kevésbé szerencsésekét sűrűbben, kicsit koncentráltabb dózisban.

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj ősszel farmerdzsekit szövetkabáttal

Azt már több ízben kifejtettük, hogy az őszi trendek közül a rétegezés az egyik kedvencünk, hiszen nagyon praktikus, hogy a meglehetősen szélsőséges időjárási körülmények között is megfelelően tudjunk öltözködni, másrészt pedig azért, mert nagyon stílusos szetteket lehet így összeállítani. A legjobb szerintünk a farmerdzseki és szövetkabát kombinálása, most meg is mutatjuk, hogy hogyan érdemes viselni!

olvass tovább

15 fantasztikus dekorációs ötlet festett tökökhöz

Legyünk őszinték, és ismerjük be, hogy az őszi szezont többek között a tökök miatt várjuk a leginkább. Rengeteg finom ételt főzhetünk és süthetünk belőle, ott a pumpkin spice latte, arról nem is beszélve, hogy mennyire fantasztikus dekorációs eszközök. Ezúttal viszont nem azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen sok különböző kreatív lehetőség van a töklámpást készítésére, hanem azt, hogy milyen egyéb módon dekorálhatjuk a tököket ahhoz, hogy az otthonunk díszeivé váljanak.

olvass tovább