Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





Top10: nude manikűr ötletek télre

A kevesebb néha több, a visszafogottabb színek néha látványosabbak lehetnek, mint a harsányak. Egy kifinomult nude árnyalatokból álló manikűr elegánssá és stílusossá teheti a megjelenésünket, így szerintünk érdemes lehet a jól megszokott piros vagy fekete helyett ezt választani.

olvass tovább

Top10: natúr smink ötletek téli hétköznapokra

Egy kis szájfény, egy leheletnyi pirosító, szolid szempillaspirál vagy fehér szemceruza, és már el is készült a tökéletes, alig látható hétköznapi smink. A kevesebb néha több elve ebben az esetben is igaz, ami kifejezetten a segítségünkre lehet a rohanós hétköznapokon. A természetesség sosem megy ki a divatból, mint ahogyan a természetességre törekvő sminkek sem!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj sárgát

Mivel a tavasz kicsit megvillantotta magát, és pár napig élvezhetjük a napsütést és a kellemes időjárást, ezért arra gondoltunk, hogy a divat terén is kicsit színesebb és vidámabb területre kalandozunk. Így most azt szeretnénk megmutatni, hogy hogyan érdemes a csodás sárga színt viselni!

olvass tovább

Stílusiskola: így fogjuk idén tavasszal a neon színeket viselni

Tegnap elárultuk, hogy mely darabok lesznek idén tavasszal a legtrendibbek, ezúttal pedig azt szeretnénk megmutatni, hogy ezek közül az egyik legnagyobb kedvencünket, a neon színeket hogyan érdemes viselni. Nem csupán a fesztiválszezonban lesz érdemes ezekkel készülni, ugyanis ha okosan kombináljuk őket, a hétköznapokon is könnyedén beépíthetjük a ruhatárunkba!

olvass tovább

Megváltoztattam az életed, és nem is tudtam róla

Vasárnap este éppen egy órára tettem le a telefonomat, majd amikor ismét a kezembe vettem, szokásomhoz híven felmentem Instagramra, ahol a feed pörgetésébe kezdve láttam, hogy legalább 3-4 poszt Kobe Bryant-ről szól. Elfogott egy érzés, az a megmagyarázhatatlan rossz, amikor zsigerből érezzük valahonnan, hogy baj van.

olvass tovább

Stílusiskola: 5 dolog, ami trendi lesz idén tavasszal

Ha már te is tűkön ülve várod a tavaszt, akkor az a szomorú hírünk van, hogy egy kicsit még várat magára, azonban egy kicsit kellemesebbé tehetjük a hideg téli napokat, ha kicsit előre tekintünk, és elmerülünk az idei tavaszi trendekben. Mutatjuk azokat a darabokat, amelyekkel biztosan találkozhatsz majd az utcákon, és természetesen jó ötlet lehet velük bővíteni a ruhatáradat.

olvass tovább