8 ok, amiért a szex egészségessé tesz
A szex amellett, hogy az egyik legélvezetesebb időtöltés, amivel a sors megajándékozta az emberiséget, számos jótékony egészségügyi hatással is bír. Lássuk, melyek ezek!
olvass továbbA szex amellett, hogy az egyik legélvezetesebb időtöltés, amivel a sors megajándékozta az emberiséget, számos jótékony egészségügyi hatással is bír. Lássuk, melyek ezek!
olvass továbbNagyon sokáig azt gondolták, hogy a pszichológia és a filozófia kéz a kézben járnak. Csak 1870-ben lett külön álló tudomány a pszichológia. Azóta többet tanulmányozták és ezen a téren is fejlődött az ismeretünk, bár még így is vannak homályos dolgok az emberi pszichét illetően. Íme 10 érdekes pszichológiai tényt, melyek hitelességét számos kutatás bebizonyítja.
olvass továbbSúlyos betegségekkel hozható összefüggésbe a D-vitamin hiánya, ráadásul ez a magyar felnőttek 90%-át érinti.
olvass továbbA kávé az egyik legismertebb és legkedveltebb ital, ami nélkül sokan elképzelhetetlennek tartják a napi teendők elvégzését. Páran kimondottan az íze miatt fogyasztják, mások számára a kávézás egyet jelent a baráti beszélgetésekkel, kikapcsolódással, énidővel. A legtöbben azonban a kávét a koffeintartalma miatt választják: ettől érzik hatékonynak magukat. Számukra szükség van egy otthoni kávéfőzőre. Ez lehet akár egy karos kávégép is, de egyre többen látják be, hogy az automata kávéfőző - amely frissen őrli meg a kávészemeket - a legkényelmesebb megoldás.
olvass továbbHamarosan kezdődik a farsangi időszak, így indulhat a jelmezkeresés és a tökéletes szalagos fánk receptjének vadászata is. Sokan idén januárban – a „veganuár” elnevezésű kihívás alatt – döntöttek a növényi alapú vagy tejmentes étrend kipróbálása mellett, nekik pedig még nagyobb kihívást jelenthet egy klasszikus farsangi menü összeállítása úgy, hogy továbbra is mellőzik az állati eredetű alapanyagokat. Nem kell azonban lemondanunk a közös fánkozásról és az egyéb finomságokról: pár egyszerű trükk segítségével könnyedén összerakhatunk változatos, növényi alapú fogásokat, amiket az egész család imádni fog, sőt, akár új hagyományokat is teremthetünk.
olvass továbbMinden embernek megvan a saját vágya, célja, álma. Aztán amikor eltelik egy év egy szempillantás alatt, akkor hirtelen végiggondoljuk, hogy mi is történt az elmúlt 365 napban. Milyen sikerek, kudarcok értek minket. Ennek hatására pedig különböző fogadalmakat teszünk, hogy a következő év minél jobban sikerüljön.
olvass továbbSzilveszterkor sokan választják a házibuli lehetőségét, hiszen ilyenkor a barátaink és legkedvesebb ismerőseink körében köszönhetjük az új évet. Most olyan ötleteket gyűjtöttünk össze a vendégváró falatokhoz, amelyek egészen biztosan stílusosabbá és hangulatosabbá fogják tenni az évet búcsúztató partyt.
olvass továbbTélen futni egyáltalán nem lehetetlen, sőt szükséges ahhoz, hogy egész évben megőrizzük jó formának. A hidegben, sötétben, gyakran latyakos időben való edzésnek azonban megvannak a maga speciális szabályai, amelyeket mindenkinek érdemes betartania. A világ vezető futómagazinja, a Runner's World magyar kiadása hasznos tippekkel látja el azokat, akik a téli hónapokban sem szeretnék hanyagolni kedvenc sportjukat.
olvass továbbAz éberség, a tudatosság hasznos a jelen pillanathoz való kapcsolódáshoz és a jelenlegi helyzet elfogadásához, de hogyan használhatod ki igazán ennek az erejét, hogy elérd a vágyaidat? A tudatos jelenlét (mindfullness), arra ösztönöz, hogy elfogadd a gondolataidat, érzéseidet és a körülményeidet, anélkül, hogy megpróbálnád megváltoztatni őket. Ez a fajta figyelem azt is megtanítja, hogy az itt és mostra összpontosítsd az összes figyelmedet, még akkor is, ha kellemetlen, és ez az, ahol a legtöbb "tüntető" megbotlik.
olvass továbbKarácsonykor nem csupán a tökéletes, ínycsiklandó menüsorról érdemes gondoskodnunk, de érdemes a terítéket és a dekorációt is igazán ünnepivé varázsolnunk. Most éppen ehhez gyűjtöttünk ötleteket!
olvass továbbKarácsonykor minden családanya ipari mennyiségben kezd el sütni és főzni - valljuk be, teljesen indokolatlanul. Természetesen nem dobunk ki ételt, ezért hát degeszre esszük magunkat, és gyorsan fel is szalad ránk pár plusz kiló. Ha már előre bűntudatod van az idei zsírpárnák miatt, ez a cikk pont neked szól! Íme három tipp, amivel kordában tarthatod a testsúlyod karácsony alatt is!
olvass továbbKözeleg a karácsony és a hideg időszakban egyre szívesebben lubickolunk egy kád forróvízben. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy egy kicsit lelassulhat és átadhatja magát a pihenésnek: A habfürdők és a fürdőbombák pedig ennek a folyamatnak elengedhetetlen kellékei.
olvass továbbVégre elérkezett a várva várt hónap, hivatalosan is december van, ami azt jelenti, hogy nem kell többé visszafognunk magunkat, az egész házat karácsonyi pompába öltöztethetjük, ha mi is az ünnep nagy rajongói közé tartozunk. Gyertyák, fenyő, gömbök, szalagok és díszek - mutatjuk a kedvenc lakásdekorációs ötleteinket!
olvass továbbSzerencsésnek mondhatom magam, mert a létező összes módon megcsodálhattam Észak-Amerika legnagyobb vízhozamú vízesését és a világ egyik legkedveltebb természeti látványosságát, a Niagarát. Bár „csak” egy vízesést néz az ember, a látvánnyal nem tud betelni, még két nap után is folyton a fényképezőmért nyúltam, hogy minden szögből megörökítsem a hömpölygő folyót.
olvass továbbHa a stresszt túl hosszú ideig figyelmen kívül hagyjuk, akkor bizony veszélyes lehet az egészségünkre. Röviden szólva a stressz valóban megöl. A stresszoldás legmegfelelőbb módjainak megismerése érdekében Dr. Athena Robinson PhD klinikai pszichológus tanácsainak jártunk utána.
olvass továbbA karácsonyi menü összeállítását mindig hosszadalmas, gondos tervezés előzi meg, ráadásul mivel ilyenkor általában rengeteg vendéget várunk, és mi magunk is ellátogatunk a családtagjainkhoz és barátainkhoz, érdemes süteményekből is több félét készíteni. Ha szeretnéd idén igazán ötletes desszertekkel meglepni őket, akkor csak lapozd át a galériánkat, és biztosan találsz olyat, ami téged is egyből levesz a lábadról.
olvass továbbDecember 1-je az AIDS ellenesség világnapja, ennek okán úgy gondoltuk, érdemes és hasznos lenne összegezni a legfontosabb dolgokat, amikről mindenkinek tudnia kellene a betegséggel és annak megelőzésével kapcsolatban.
olvass továbbEgy újabb inspiráló tartalmat hoztam Nektek, a heti lendület megragadása érdekében. Mivel, már November vége van és ezáltal egyre hidegebb, így egy kis benti tevékenységre ösztönözlek Titeket. Na meg amúgy is imádok új receptek után kutatni!
olvass továbbAz élet időnként arra kényszerít minket, hogy feszegessük a saját határainkat, amitől reménytelennek és kilátástalannak érezhetjük a helyzetünket. Egyszerűen csak az az érzés kerít hatalmába, hogy túl sok, ami történik, és nem tudnunk mást tenni, mint azt remélni, hogy idővel el fog múlni a fájdalom, vagy a félelmünk, és ismét jól érezhetjük majd magunkat a bőrünkben.
olvass továbbA francia konyha meghatározó része a gasztronómiának, és természetesen ha már erre a területre tévedünk, érdemes sorra venni a legfinomabb francia desszerteket, hiszen bőven van mivel büszkélkedniük. A legtöbbjükben domináns a vanília, a gyümölcsök és a karamell, a titok pedig minden esetben a kiváló minőségű könyvekben rejlik.
olvass tovább