Top5: Al Pacino legjobb filmjei
A színészlegenda ma ünnepli 80. születésnapját. Isten éltesse őt! Mi pedig most lapozzuk végig az öt legjobb filmes alkotást, melyben szerepelt.
olvass továbbA színészlegenda ma ünnepli 80. születésnapját. Isten éltesse őt! Mi pedig most lapozzuk végig az öt legjobb filmes alkotást, melyben szerepelt.
olvass továbbMarie-Henri Beyle, írói álnevén Stendhal 19. századi francia író, egyike volt a realizmus első képviselőinek. Ez meg is mutatkozik a Vörös és fekete, illetve A pármai kolostor című regényeiben. Honoré de Balzac szerint ő volt „ a legromantikusabb realista, és a legrealistább romantikus.” Íme néhány csodálatos idézet tőle!
olvass tovább2020 január 25.-én elindult a kínai új év, a Patkány fém elemének időszaka. Egy nyugati ember számára a patkány, mint állat, nem igazán kelt bennünk jó érzéseket. Ezzel szemben, a keleti kultúrában a patkány a gazdagság, a gyűjtögetése révén a jólét, és nem utolsó sorban, a termékenység szimbóluma. Innen megközelítve, szerencsés évnek nézünk elébe. Lássuk mélyebben, mit is lehet kihozni az idei patkány évéből!
olvass tovább95 évesen hunyt el, a békés ellenállás kiemelkedő alakja, a dél-afrikai elnök Nelson Mandela. Minden idők egyik leginspirálóbb politikusa volt. Íme néhány inspiráló és lelket erősítő idézetet a nehezebb napokra.
olvass tovább1989 óta ünnepeljük A magyar kultúra napját január 22-én, ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban a Himnusz kéziratát ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként, és jelölte meg dátummal. Ebből az alkalomból a költő legszebb szerzeményeit gyűjtöttük össze!
olvass továbbHa a valósághű kajatorták kerülnek szóba egy társaságban, akkor egészen biztosan Sabján Adrienn neve is felbukkan. Közgazdászként végzett, a vérében is van, és azért a kitűnő matekérettségiéért irigylem, oké, azért is, mert szereti is. 2011 óta hobbicukrász, azóta jelent is meg egy könyve, amiről szintén beszélgettünk, sok minden más mellett. Önmagáról, a karrierről, a gyereknevelésről, és a kultúra fontosságáról is. Avagy mi szükséges ahhoz, hogy az ember karriert váltson a hobbijáért?
olvass továbbVolt író, újságíró, kommunikációs szakember. Dolgozott több székesfehérvári médiánál is, a Vörösmarty Rádiónál, és a Fehérvár Televíziónál is. Több írása is megjelent, többek között a Fehérvári Hét, a Fehérvári Polgár, valamint a Fehérvári 7 Nap című lapokban. Emellett pedig több kötet szerzője. Most pedig legszebb idézeteit hoztuk el.
olvass továbbTóth Kinga Zoé 2018-ban lett az Anna bál szépe, így kulturális nagykövetként egy évig képviselhette Balatonfüredet. Tinédzser korában olyan ismert márkák modellje volt, mint a Dior vagy a Calzedonia, manapság pedig a Glamour Marketing ügynökség hostess- és modellközvetítés divíziójának a vezetője. Erről a kívülről csillogónak tűnő, ám mégis nagyon kemény tempót diktáló világról kérdeztük.
olvass továbbKár, hogy nem tanítottak meg minket arra, hogy a dolgok mögé lássunk. Sajnos ebben az egyéni imádat kultúrában nem látjuk a tágabb összefüggéseket, és nem is mondják el nekünk.
olvass továbbGyereke nem lehetett, a nagy szerelmét pedig börtönbe zárták hosszú évekre. Kevés hiányzott, hogy 1956-ban disszidáljon, de végül maradt. Szerencsénkre. Következzék 15 érdekesség a férfiak által imádott, búgó hangú Psota Irén életéből!
olvass továbbBizonyára nem véletlen, hogy minden családi könyvespolcon ott lapul legalább egy Márai-kötet. Márai Sándor gondolati gazdagsága, műfaji sokszínűsége és írásainak művészi értéke nem véletlenül emelte korunk – és szüleink-nagyszüleink generációjának – legolvasottabb polgári írói közé. Habár életének önkezével vetett véget, emléke mind máig köztünk él. Íme néhány csodálatos gondolat Márai Sándor tollából.
olvass továbbA beneFIT Prize célja azon vállalatok díjazása, és bemutatása, kik a társadalmi felelősségvállaláson immár a dolgozókba fektetett egészségprogramot értik.
olvass tovább2019 legvarázslatosabb divateseményén vehetett részt, aki augusztus 19-én Balatonfüredre látogatott: a Blaha utcán mintegy 3000 vendéget és érdeklődőt ejtett bűvöletbe a KATTI ZOÓB Balatonfüred Fashion Night, amelynek hagyományát a márka 6 éve teremtette meg. Az este, amely a KATTI ZOÓB szerteágazó kulturális szemléletének eredményeként mára összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, idén még rendhagyóbb programot tartogatott: a 25 éves márka ezúttal meghívta pályatársát, a NUBU-t, valamint Jurák Bettina, kortárs táncművészt.
olvass továbbSzomorúan tükrözi a társadalmunkat, hogy a házasságok 50%-a válással végződik. Ennek sok oka van, beleértve a kulturális változásokat, a generációs változásokat, a gazdaságot, és így tovább. Vannak azonban bizonyos dolgok, amiket meg lehet tenni annak érdekében, hogy a házasságok hosszú távon is egészségesek maradjanak, így a végpont, a válás is elkerülhető.
olvass továbbSir Charles Spencer Chaplin a néma filmek egyik legsokoldalúbb és legkreatívabb művésze. Filmjeinek nem csak főszereplő volt, hanem rendezője, dalszerzője és producere. Gyermekkora nehézségei és aluliskolázottsága ellenére Chaplin mindig megállta a helyét, hogy előrébb jusson. 5 évesen már a Music Hall színpadán állt, de átütő sikereit a Diktátor hozta meg, amellyel nem csak filmes, de politikai történelmet írt. Bölcs gondolatok következnek a néhai népszerű komikustól.
olvass továbbAz én szívemhez elég közel áll az oroszok irodalma, ezen belül is a 19. században született irományaik. Ebben az időszakba a romantika és a realizmus volt a mérvadó irányzat . Az orosz realizmus nagyon népszerű volt, ezen belül is az epika.
olvass tovább“A Dinamikus Sanghaj” Város Promóciós Rendezvény 2019 június közepén kerül megrendezésre Budapesten, Magyarországon. Sanghaj Önkormányzat Információs Irodája a Magyar Nemzeti Bankkal, a Sanghaj Múzeummal, a Fudan Egyetemmel, a Sanghaji Nemzetközi Kulturális Egyesülettel és más intézményekkel együttműködve szervezi az eseményt, a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából. A rendezvény 4 részből fog állni, egy fórumból és 3 kiállításból.
olvass tovább1899. Február 23-án született Drezdában, és 1974. Július 29-én halt meg, a német író, költő, forgatókönyvíró, humoros, és ravasz költő, gyermek irodalmár, Emil Erich Kastner.
olvass továbbSok nő úgy gondolja, hogy a szépség kulcsa a smink táskája alján található. Millió, és egy ok van, miért hisznek ebben a nők. Úgy vélik, hogy a megjelenésüket, a popkultúra, a média, és a nagyvállalatok mindenáron támogatni fogja, akár anyagilag is. Az igazság az, hogy a szépség nem a rúzsból, és a szempillaspirálból áll. A következő öt tényező megmutatja, hogy egy nő lehet szép, a sminkje nélkül is:
olvass tovább