Kulcsszó keresés /


Az önmegvalósító ember

Az önmegvalósítás, mint fogalom sok ember számára ismeretlen, vagy teljesen más dolgok iránt érdeklődik az életben. Legtöbbünk úgy éli le az életét, hogy még csak nem is hallott róla. Végig szaladunk az életünkön, földi igényeinket kielégítve vagy végül meghalljuk a lelkünk szavát és merünk azzá válni, akinek születtünk? Az ember mégis csak kereső, így vagy úgy, de idővel önmagát teljesíti ki.

olvass tovább

A bántalmazás pszichológiája

Az esetek többségében hozzánk közel álló személyek okozzák lelki gyötrelmeinket, miután elnyerték a bizalmunkat az abszolút megnyerő stílusukkal (például a szekták is ezek alapján működnek). Hiszen ki gondolná, hogy akiben feltétlen megbízunk, majd pont ő fog visszaélni mindezzel?

olvass tovább

Az élet értelme, amit mind keresünk

A pszichológia szerint, az emberek az igazi boldogságot, az élet értelmében találják meg. Ez az a kérdés, mely mindannyiunkat hajt, keresésre ösztönöz. Ellenben, az élet felgyorsulásával, a kényelmünket szolgáló segédeszközökkel, a reménytelenség és a magányosság tart egyre inkább fogságban. Mikor felfedezzük, hogy nem a boldogságért kell csatát vívnunk, akkor megszülethet bennünk a felismerés is, hogy mi az élet valódi értelme.

olvass tovább

Nem is hinnéd, hogy mi alapján ítéljük meg egymást

  • 2025. április 18.

Habár sokan azt vallják, hogy nem ítélkeznek mások felett, mégis önkéntelenül megteszik. Szakértők szerint van oka annak, hogy az embereket megítéljük még azelőtt, hogy megismernénk őket. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy az agyunk a biztonságra van berendezkedve. Stabilitást és bizonyosságot akarunk, ezért gyors döntéseket hozunk. De mégis mi alapján?

olvass tovább

Instant önmegvalósítás nem létezik

Nem lesz önbizalmunk 5 egyszerű lépéstől, nem találjuk meg álmaink hivatását egyetlen hírlevél elolvasása után, nem leszünk jobbak önmagunknál, csak mert el tudtuk képzelni azt és nem, a zsírégetés sem lehetséges befektetett munka nélkül. A helyzet az, hogy nem vezet egyenes, küzdelem nélküli út a sikerhez. Még akkor sem, ha kismillió pozitív guru hirdeti ennek az ellenkezőjét. De akkor mégis hogyan haladhatjuk meg önmagunkat?

olvass tovább

Ragaszkodás

Egy lyukas felső, egy kinyújtott pulcsi, egy megszürkült paplanhuzat... Szinte már vállalhatatlan állapotban vannak, mégis ragaszkodunk hozzájuk. Már sorakoznak a szekrényben az új darabok de hozzájuk nyúlunk rutinból elsőként. Vajon mi lehet az oka?

olvass tovább