A legtöbbünk szeretné élete során egyszer megtapasztalni, hogy milyen is egy idegen országban az élet. Hogyan és miként jutott ki Mike Spanyolországba? Mégis mennyiben lett más a gondolkodásmódja, valamint a szokásai? Ezekről is beszélgettünk vele, többek között.
Milyen indíttatásból döntöttél úgy, hogy Spanyolországba költözöl? Mesélj a kezdetekről!
Mielőtt kijöttem, már egy ideje gondolkoztam külföldben. A főiskola alatt két ösztöndíjat is nyertem egy Tempus-t és egy Erasmus-t. Az utóbbi a Genti Egyetemre szólt, hat hónapra, egy szemeszterre. Ez nagyon tanulságos volt. Bár a szemléletem korábban is más volt (sokkal nyitottabb), mint a magyar átlag, de ez a hat hónap végleg ráébresztett arra, hogy mennyire nem mennek jól a dolgok Magyarországon. Nem csak a felsőoktatásban, hanem, úgy az élet minden területén. Ez 2002-ben történt, nekem már akkor is saját vállalkozásom volt, ezért akkor, még hazajöttem a szemeszter végén. Bár maradtam volna.
2011 elején azonban egy ismerősöm elém állt azzal, hogy ők családostul kiköltöznek Spanyolországba. Ha van kedvem menjek velük. Ez egy keddi napon volt. Azt mondta, szombaton indulunk, addig pakoljak be ha jövök. Bepakoltam, jöttem. Azóta itt vagyok.
Az első pár hónap nehéz volt. A kulturális sokk óriási. Ennek leküzdésében segített a belga kollégiumban szerzett tapasztalat, ami szintén többnemzetiségű volt. De itt még meg kellett küzdeni a bürokráciával is, hogy megcsináljam a szükséges iratokat, társadalombiztosítási szám, rezidencia stb. Ez nagyon macerás lehet ebben az országban. Ezután pár hétig munkát kerestem, majd sikerült is egy irodában „fehérgalléros”, programozói munkát kapnom. Ez azért fontos, mert itt, nagyon nehéz spanyol tudás nélkül rendes, irodai munkát kapni. Szerencsére az informatikában itt is, felülír mindent az angol és az jól ment mindig is. Egy évet dolgoztam alkalmazottként. Utáltam minden percét. Ennyi ideig tartott kiépíteni némi kapcsolatrendszert és itt is belevágni a saját vállalkozásba. Először csak részidőben majd 2013-tól teljesen. Azóta is ezt csinálom. 21 éves korom óta vállalkozó vagyok. Számomra csak ez az életmód élhető.
A kinti életed mennyiben vett más fordulatot, mint a korábbi itthon töltött évek alatt?
Röviden: nagyon. Hosszabban: még annál is jobban, mint ahogy azt el tudja az olvasó képzelni. Minden teljesen más. És ehhez a mássághoz alkalmazkodni kell. Aki erre képtelen, az nem marad meg. Ez nem csak Spanyolországra vonatkozik, hanem általánosan a külföldi életre. Van jó és rossz oldala is. Jó oldal például vállalkozói szempontból a rendkívül egyszerű könyvelés. Semmi sincs túlbonyolítva, mint otthon és még azt a kevés szabályt sem igen ellenőrzi senki. Általános, hogy az emberek betartják a szabályokat maguktól is. Lényegében ha egy szalvétára ráírom az adószámomat, egy sorszámmal, meg egy áfás összeggel akkor az számla. És akár email-en elküldve is hiteles bármiféle pecsét vagy aláírás nélkül is. Ez óriási dolog.
Ha bármilyen tevékenységbe szeretnék kezdeni van egy gestoria (félig könyvelő, félig közigazgatási iroda) aki a digitális meghatalmazásom birtokában mindent elintéz online. Negyedévente egyszer találkozunk, amikor odaadom neki a számlákat. Két nappal később közli a kiszámolt adót, amit azután automatikusan levonnak a számlámról. Ennyi.
Életminőség szempontjából jó a rengeteg napsütés, a tenger, a jó levegő, a tisztaság, a rend, a közbiztonság, a kiváló utak, az általános szabadság érzet és az hogy mindenki jó hangulatú. Tehát nagyjából minden ami otthon nincs.
Rossz dolgok? A lazaság számomra szokatlan elemei. Nem indexelnek, mert minek, nem adnak számlát csak ha nagyon erősen kérem mert úgyse büntetik meg őket. Itt tehát az előbbi pozitívum negatívba csap át mikor én állok a másik oldalon. Szó szerint úgy kell levadászni néha a költségszámlákat. A spanyolok nem gyűlölik az idegeneket, de tartják a távolságot. Nehéz közéjük bekerülni, üzletelni velük. Itt főleg. Minden ismeretségi alapon működik, személyes ajánlásokkal. Rossz a kaja. Nagyon tudnak hiányozni az otthoni ízek. Nagyon. Ezt tíz év után már nagyon érzem.
Az óriási fordulat mégis az, hogy külföldön az ember úgy érzi van perspektíva, van miért dolgozni, van miért terveket készíteni. Lehet haladni. Nagyon!
Hogyan lehet boldogulni magyar embereként egy Spanyol városban?
Nehezen. A spanyoloknak külföldi vagyok. A nyugati népeknek, keleti. Egyik sem jó. Rossz az, hogy nincs összetartó magyar közösség. Itt is széthúzás irigység, intrika megy a magyarok között. Így nincsenek magyar kapcsolataim igazán. Ez számomra szomorú mert látom, hogy más nemzetek pl angolok skandinávok, németek de még a románok is micsoda közösségeket tudnak építeni. Lényegében, ha egy angol ideköltözik, akkor még spanyolul sem kell tudnia. MINDEN van angolul. Szó szerint. Minden. Van olyan angol aki tizenöt éve él itt és még mindig nem tud spanyolul.
Ehhez képes magyarként nekünk nincs semmi. Se magyar bolt, se magyar találkozók, üzleti klub, semmi. Voltak persze kezdeményezések, éttermek amiket magyarok csináltak és próbáltak pl magyar esteket szervezni. Ezek nem működtek. Az emberek csak azért jöttek össze, hogy megnézzék, na a másik mire jutott és vagy kiröhögték ha semmire vagy irigyek lettek ha boldogult.
A kiemelkedő és főleg gyors sikereim miatt engem sem szerettek sokan. Ezekkel nem foglalkoztam. Van olyan aki 10 éve jött ki és még mindig ugyanott tart. Nem ítélem el, csak én többet akarok. Én haladni akarok. És ehhez, lelkileg, sokszor nagy segítség lenne, magyarok között lenni, megbeszélni a dolgokat, közösen gondolkozni, de ilyen itt nincs. Hiányzik a stílus, az értelmiség, a kultúra. A hülyeségre, a visszahúzásra, a feleslegesen újra és újra lefutott körökre már nem szánok időt. Magyarnak lenni nem könnyű. De én akkor is magyar akarok lenni. Itt is. Ez nagyon fontos nekem.
Mi volt a legkellemesebb, illetve a legnehezebb tapasztalásod kint?
A legjobb a tenger és a hajózás. A spanyol hajósképzés igen szigorú nem igazán ismerik el más országok kapitányi vizsgáit a sajátjukat kell megcsinálni és azt csak spanyolul lehet. A képzés komoly! Ez nem egy kétnapos viccparádé, amit a horvátoknál lenyom az ember aztán mehet isten hírével. Én 3 évig tanultam és lépegettem a fokozatokat, csináltam az elméleti és gyakorlati, motoros, vitorlás, rádiós, tengeri mentés stb. vizsgákat, hogy a mostani fokozatommal már az egész Földközi tengeren hajózhassak (vagy akár Indiáig is), utasokat is vihessek, vagy kapitányként vezessem a parti őrség vízimentő hajóját.
Saját hajóra vágyom és hogy minél többet kint lehessek a tengeren. Ehhez sajnos nagyon sok pénz kell. De akkor is a legkellemesebb percek mindig a tengeren voltak, a kormánykerék mögött.
A legrosszabb az hogy távol vagyok a hazámtól. Ez itt sohasem lesz az otthonom. Mindig csak egy idegen maradok itt és annak is érzem magam. Bár nagyon szeretem a tengert, de akkor is magyarként, az Alföld végtelen rónaságára húz vissza a szívem. Talán azoknak jobb akik párban, családdal jönnek ki. De én egyedül vagyok és itt ismerkedni sem lehet. Külföldi társat nem akarok. Magyarországról a legtöbb magyarnak túl nagy a távolság. Így ez a véleményem csak egy egyedülálló véleménye. Lehet a családosok jobban beilleszkednek itt.
A legnehezebb, a távolság, a gyerekkoromban megismert világtól.
Megtaláltad a számításaidat?
Ha az elérhető legjobb életminőséget tekintjük számításnak akkor igen. A vállalkozást úgy építettem ki, hogy itthonról dolgozom. Teljesen kötetlenül. Nagyon szép, medencés villában lakom, egy elegáns környéken. Azt csinálok, amit akarok. Amikor akarom. Pénzem is van rá, mert nem csak a magyar átlaghoz képest keresek sokkal jobban, de még az itteni spanyolok nagy részénél is. Dicsekvésnek hangzik? Gondolom igen. De ezt ki kell jelentenem ahhoz, hogy megértse az olvasó, önmagában ez mind nem ér semmit, ha az ember társ és barátok nélkül van és nincs kivel megosztania azt a szépet és jót amit elért.
Üzletileg, életminőségben igen, megtaláltam de párkapcsolatilag, emberileg nem. És a távolság miatt, valamint az idő múlásával ez egyre nehezebb lesz. Akik külföldön akarnak tartósan letelepedni, azoknak fel kell készülni ezekre a nehézségekre is. Persze vannak olyan országok mint pl Anglia, ahol nagyságrendekkel több magyar van. Itt nincs. Itt ezek a viszonyok.
Mi a terved a bloggal?
A blog pontosan a fenti okok miatt indult.
Meguntam itt ezt a kvázi, függőben lévő életet. A vírushelyzet hatalmas pusztítást végez az üzleti életben itt is. Rengeteg cég megy csődbe. Rengeteg ügyfelet elveszítettem én is. Két lehetőség volt. Vagy januártól újraépíteni mindent itt, szinte teljesen elölről vagy hagyni összeomolni mindazt, amit felépítettem és most kihasználni ezt az alkalmat arra, hogy hazaköltözzek és ott kezdjem újra.
A blog ennek a dilemmának az egyes fázisait mutatja be. Amikor sétálok a tengerparton, akkor azt mutatom be a nézőknek, hogy mit hagyok itt. Amikor jön egy csomag otthonról az édesanyámtól és gyermeki örömmel bontom ki a balaton szeletet, könnybe lábadt szemmel szagolgatom a rúd pick szalámit, akkor az az elveszett otthon hiányát mutatom be.
A nézők, a követőim 99%-a kifejezetten lebeszél arról, hogy hazamenetelben egyáltalán gondolkozzak is. Nem tudom miért. 10 év nagy idő. Sok változás lehet otthon. Az informatikát is meguntam kicsit így kb 30 év után. Korábban 3 azaz három darab ismerősom volt a Facebookon. Augusztusban, egy nap felkeltem és úgy döntöttem ezen változtatok. Elindítottam az oldalt és lavinaszerűen nő azóta is a követők száma. Ma, több ezer követő nézi a videóimat, nap mint nap.
Érdekes, hogy nincsenek trollok. Nincsenek beszólások, negatív kommentek, veszekedések. Moderátorként nincs igazán dolgom. Ennek nagyon örülök.
Szeretnék egy könyvet írni. Régóta. Arról szólna, hogy milyen lehet egy jövőbeli társadalom. Ami működik. Nem úgy, mint a mostani. Sok apró részlet megvan már ebből. Néhány írást publikáltam a blogon is. Elolvastam életemben eddig kb. 1000 könyvet, megnéztem 4000 filmet és megszámlálhatatlan tudományos előadást (a kvantumfizika az egyik hobbim). Ez nagyon sok idő és nagyon sok tudás. Sokfelé jártam a világban is. Nagyon sok és sokféle emberrel beszélgettem. Ideje hasznosítani a tapasztalatokat.
Emberekkel akarok foglalkozni. Ezért indult a blog. Ez egy kommunikációs csatorna, amire elkezdtek az emberek figyelni. Sok visszajelzést kapok, hogy már várják az újabb adásokat. Amik, természetesen nekem köszönhetően, teljesen összevissza és véletlenszerűen következnek. Van amikor séta után felolvasás jön, vagy főzés. Máskor híres emberekről beszélek, vagy a vírushelyzet túléléséről. Néha csak fotókat teszek fel. Egyedül így marad hiteles. Kicsit hippisen hangzik, de nem az. Szerintem.
Hol látod magad 5 év múlva?
A tengeren, a saját hajómon, mellettem a nővel aki szeret és én is szeretem.
Egy öbölben horgonyzunk. Másikban mint tegnap. Éppen tojásrántottát csinál a hátsó fedélzeten.
Én a kormányállásban nézem át a navigációs rendszert, a holnapi úti célhoz. A kis sziget körül, amit kinéztem valahol Korzika mellett, homokpadok vannak. Egyeztetnem kell a mélységet a hajónk merülésével.
Cseng a telefon. Egy ügyfél hív. Megoldandó problémája van. Újra. Nem zavar. Bármikor képes vagyok az érzelemmentes és analitikus gondolkodásra bármilyen helyzetben. Beszélgetünk. Örül. Meglepődik. Megdöbben. Felvillanyozódik. Mikor már tudja mit kell tennie, elköszönünk.
Majd később elküldöm neki a számlát a beszélgetésről.
Közben végeztem az autópilóta beállításával is. Még a tableten rápillantok a Facebookra. Tegnap léptem át a kétmillió követőt. Százötvenezren várják a következő pénteki kötetlent, élőben. Hmm, nem rossz. Már tudom is, ezúttal miről fogok nekik beszélni.
Egy csilingelő női hang közli, hogy kész a reggeli. Ledobom a tabletet a kanapéra. Elindulok a hátsó fedélzet felé, arcomon széles mosollyal, rongyos, gyűrött kapitányi sapkámat vidáman a fejembe csapva...Hat így.
Ha szeretnél további érdekességeket olvasni Mike blogját a Facebookon tudod követni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez