STYLENEWS / Interjúk


‘Tanuljunk meg fenntarthatóan élni és tudatosan vásárolni, így tudunk együtt változást elérni’ – Beszélgetés a zerofashion csapatával

  • 2020. október 12.

Vajon mire van szükség egy jó és sikeres ruhamárkához? Egyrészt elengedhetetlen, hogy szakmailag felkészült művészek álljanak mögötte, másrészt szükség van valakire, aki ért az üzlethez, viszont talán a legfontosabb, hogy legyen egy hitvallás, egy olyan hozzáadott érték, ami igazán szerethetővé teszi a brandet. Sokszor talán éppen ezt az utóbbit a legnehezebb az összetevők közül megtalálni és megfogalmazni. A zerofashion esetében ez másként volt, ugyanis létrejöttének és működésének éppen az a célja, hogy változtasson a vásárlói szokásokon, amit valódi meggyőződés tesz igazán hitelessé.

olvass tovább

'A legjobb mindig sajátot alkotni.' - Beszélgetés Koháriné Szabó Éva, gasztrobloggerrel

  • 2020. október 05.

Koháriné Szabó Évával beszélgettünk, anyuka, feleség, tanár és gasztroblogger. Van egy gyönyörű, 13 éves kamasz lánya és egy nagyon huncut, 3 éves kisfia. Picit több, mint négy éve határozta el, hogy kell egy hely, ahol összegyűjti a receptjeit, amivel segíteni tudja a sorstársait és egyszer az egészet majd a lányára tudja hagyni. Ez a hely lett a Gluténmentes Íz-lik, ahol minden kenyérnek története van, minden sokadik, jól sikerült zsemlének együtt örülnek, a kérdésekre válaszokat kapnak és egy igazi nagy közösséget, szinte már családot alkotnak.

olvass tovább

Miként lépjünk ki kapcsolataink komfort zónájából, és alakítsuk át azokat pozitívvá – Interjú Dr. Németh Eszter Nórával

  • 2020. szeptember 23.

Az élő szeretet folyamatosan fejlődik. Bővül és összehúzódik, enyhül és elmélyül. Ha ezt több pár is megértené, akkor kevésbé esnének darabjaira a mai kapcsolatok. Eszter, aki igazságügyi mediátor és leendő gyermekjogi szakjogász, Balatonfüreden felkarolja a kiutat kereső párokat, hogy egyedül vagy együtt, de újból kivirágoztassák kapcsolatukat egymással és önmagukkal egyaránt. Vele készített interjút olvashatjátok.

olvass tovább

Életmódváltás, aminek köszönhetően megszűntek a hormonális és emésztőrendszeri problémáim - Interjú Greff Brigittával

  • 2020. szeptember 09.

Greff Brigitta, holisztikus- és funkcionális táplálkozási szakértővel, leendő természetgyógyásszal készítettünk interjút, aki fiatal kora ellenére, számos hormonális és nőgyógyászati problémával megküzdött már, sikerét pedig a tudatos táplálkozásban és az egészséges életmódban látja. Ezzel mi is egyet tudunk érteni, ezért kíváncsiak vagyunk, hogyan is tudjuk ezt elérni.

olvass tovább

'A belső egyensúly és a sikeres élet elérhető. Úgy gondolom, mindenre van megoldás!' - Interjú Gálik Klárával

  • 2020. szeptember 06.

Tudatosság, pozitív gondolatok, kapcsolatok, mindfulness, meditációk, ezek a szavak jellemzik Gálik Klára munkásságát. Klára stressz detox és légzéstréner, mindfulness és meditációs tanár, aki a tanulmányai nagyobb részét külföldön végezte, évente jár Indiába mélyíteni a tudását, ahol Tony Robbins személyes mentoraitól tanul. Hisz abban, hogy a boldog és sikeres élet létrehozható és a saját tapasztalatait átadva segít az embereknek, hogy felfedezzék a saját útjukat és azon magabiztosan, örömtelien sétáljanak a céljaik felé.

olvass tovább

„Egy boldog, kiegyensúlyozott, nyugodt élethez elengedhetetlen lelkünk rendszeres karbantartása” – interjú a Starminddal

  • 2020. augusztus 26.

Nőiesség, tudatosság, célok, vágyak, önismeret. A Starmind – Tudatos döntés kettőse, Noémi és Timi egy olyan nőket támogató bizalmi közeget, megtartó hálót álmodott meg, melynek köszönhetően nőket segítenek hozzá egy boldogabb, teljesebb, tudatosabb élethez. Az empátia, értő figyelem, életöröm jellemzi őket. Nők a nőkért, talán legrövidebben így lehetne leírni a Starmind küldetését. A velük készített interjúnkat olvashatjátok most.

olvass tovább

'Talán egy női hang jobban át tudja adni az üzenetünket’ – interjú a Belauval

Egy Fonogram-díjas budapesti downtempo, electronica, trip-hop, chillwave duóról van szó, melynek két tagja Kedves Péter és Buzás Krisztián. Nem csak nálunk itthon, de külföldön is már elég szép nevet szereztek maguknak. Van bennük valami jól eső elvontság, tisztaság, s egy koktéllal a kezemben a tengerparton hallgatnám őket a legszívesebben. A dalaiktól úgy érzed, hogy nincsen semmi baj, hogy nem történhet semmi baj, és ez az érzés a most megjelenő júniusi albumuknál sincs másképp. Meginterjúvoltuk a Belau-s fiúkat.

olvass tovább