Unalmasak vagy csak kényelmesek lettünk?

Mindenki ismeri a párkapcsolatok első pár felemelő hetét, vagy jobb esetben hónapját, amikor minden rózsaszín ködbe burkolózik, semmi mást nem látunk, és semmi mást nem akarunk, csak a másik embert, akiben vélhetőleg megtaláltuk életünk szerelmét. Majd a köd szertefoszlik, a tempó lassul, és szembe kell néznünk a szürke hétköznapokkal. Ilyenkor vajon unalmassá válunk? Visszafordíthatatlan folyamat? Vagy teljesen normális, ha egy kicsit elkényelmesedünk?