Hová rohanunk? Hol vesztünk el?

Úgy hajtjuk előre a szekeret, mint ahogy a versenylovak szántják a pályát, akiket egész életükben erre képeztek ki. Olyan gyorsan haladunk előre időben és térben, hogy a nagy loholásban legtöbbször saját magunkban botlunk el. Biztos, hogy be kell vállalni a péntek esti műszakot is? Kell még nekünk az a projekt? Van szabad kapacitásunk a huszonhatodik ismerősünknek is segíteni? Szükség van a sokadik tanfolyamra? Hova vezet ez? Mi lesz velünk, ha nem tudunk megállni néha egy-egy pillanat erejéig, és időt szánni arra, hogy emésztgessük az életet és a történéseket?