Ez az életetek?

Nem tudok hozzászokni. Egyszerűen megdöbbent az emberek valósága. Az, amiben élnek. Figyelem a történeteiket és nézem, ahogy sodródnak. Nem értem. Vagy is nagyon. Így még rosszabb. Azon gondolkodom éltem-e valaha is így. Hogy? Teljes káoszban és drámában. Pont olyanban, amelyet még a legfelkészültebb drámaíró sem tudna megírni. Rájövök, hogy nem. Valahogy mindig időben kiültem a nézőtérre és nem mentem le a legaljára. Persze játszottam én is, hibáztam, csaltam, bántottam, de valahogy volt bennem éberség a megálljra.