Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...





Szeretem benne a káosz rendjét

Szeretem a vadont, az erdőt, leginkább az érintetlen, vagy legalábbis a civilizáció által a legkisebb mértékben érintett rengeteget. Szeretem benne a káosz rendjét. Nem attól lesz benne rend, hogy a fák, bokrok és egyéb növények katonás sorban állnak benne, centiméteres pontossággal belőve egymástól. Az az ember rendje.

olvass tovább

Az, hogy 'ügyes vagy' nem dícséret

És a legkevésbé sem elismerés. Abban az esetben kivétel, ha egy ovisnak mondod, aki végre először nem pisilte össze magát, önállóan képes volt használni a cipzárt a kabátján vagy egyedül megfésülködött. Egy vezetőtől főleg nem elismerés, csak egy hányaveti dolog, amit szájszegletből odavet az illető.

olvass tovább

Művészfilm - amiért nem szeretem ezt az erőltetett elnevezést

Nézed a hosszan hömpölygő snittet, amiben a hanyagul öltözött, gyűrött kalapot viselő, négyfogú férfi egy rozsdás, nyikorgó kerékpárt tol enerváltan. Mellette egy nő sétál mamuszban, kerekre tömött nejlonszatyorral. Hosszú percekig csak mennek, látszólag semmi nem történik. Aztán rájössz, hogy nem csak látszólag. Igen. Kicsit túloztam. Na de miért?

olvass tovább

Túl a nagy hullámokon

A Számkivetett c. filmnek abban a jelenetében, mikor Chuck Noland (Tom Hanks) végül egy rönkökből és ágakból eszkábált tutajon átjut a szinte állandóan hullámzó tenger támasztotta akadályon, felszabadul, kitör belőle az örömteli nevetés. De szinte azonnal szembesülni kényszerül a ténnyel: elhagyott egy biztonságos állapotot a rendkívül bizonytalan szabadság és reményteli jövő kedvéért. Mert abban ott volt a boldogság talányos képzete. A megmenekülésé, a megmentődésé. Talán a lehetősége is. Nem a filmről szeretnék most beszélni, sokkal inkább erről a mezsgyéről, a biztonság, a képzelt, a vágyott, az elérhető és az elengedett biztonság kereszteződéseiről.

olvass tovább